Itt az új fejezet, várom a kommenteket! :)
Ehhez a részhez van zeneajánlatom is, érdemes belehallgatnotok, hogy meglegyen a kellő hangulat. :)
Szóval hallgassátok őket: Gene Vincent, Jerry Lee Lewis és Ricky Nelson. (Ricky-től a Travelin' Man-t valamint a Lonesome Town-t mindenképp ajánlom! :) )
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Mystic Falls Rómájába tartottam szélsebesen. Egy óra alatt visszaértem, remélve, hogy Stefan is ilyen gyorsan megfordult a városban, s el tudott mindent intézni. Kopogás nélkül léptem a házba. A nappali felé tartottam, remélve, hogy nem kell felmennem a szobákba, hiszen az emeleten volt Damon szobája is, de meghallottam a zenét. Gene Vincent váltott Jerry Lee Lewis-ra, épp a Boogie című szám szólalt meg, amint az ajtó boltíve alá értem. Megpillantottam Damont, amint éppen egy pohár bourbont tölt ki magának. Nem szóltam semmit, csak az ajtófélfának dőltem, mindegy volt, már úgyis észrevett.
- Az öcsém nincs itt tisztelt vadászkisasszony – hallottam alkoholpárától könnyed, folyton gúnyos hangját. – Elvitte szép kedvesét a bálba! – emelte meg a poharát még mindig háttal, majd egy kortyra lehajtotta az egészet és újratöltött magának.
- Jó lehet a szép kedvesének – válaszoltam csak enyhén cinikusan. Lejjebb léptem egyet a lépcsőn, de tovább nem mentem. Damon felvett egy tiszta poharat.
- Italt? Igyon velem kisasszony, ahogy a régi szép időkben! – nevetett kiröhögve a múltat, de ez a röhögés kegyetlen volt és gyűlöletteljes.
- Rendben – bólintottam, és lejjebb léptem még egy fokot. Töltött, majd higanyos mozgással elém sétált, a poharat a kezembe nyomta, sajátját nekiütötte, és megemelte, mintha beszédet akarna mondani.
- Igyunk a felesleges, elpazarolt évekre! – s ezzel magába döntötte az egészet. Én csak álltam, whiskey-vel a kezemben, és néztem őt, ahogy részegen még részegebb akar lenni. – No mi lesz kisasszony, nem illik nem inni, mikor más vedel! – bökött a pohárra. Megnéztem a poharat, benne borostyánszín folyadék.
- Én inkább az értelmes, tartalmas éveimre innék – feleltem, megemeltem a poharat, majd nagyot kortyoltam az alkoholból. Damon megbűvölten nézte, ahogy az alkohol felfűt, arcomon kiütnek a kis piros rózsák, melyek születésem óta megvoltak, s ilyenkor szinte világítottak arcomból.
- Jade kisasszony mindig is mást csinált, mint amit mondtak neki – suttogta. Így, hogy egy lépcsőfokkal feljebb álltam, majdnem egyforma magasak voltunk. Közelebb mozdult hozzám, orrunk majdnem összeért.
- Ahogy maga is, Damon úrfi – súgtam vissza, miközben egyre csak a szemét lestem. Bensőséges pillanat volt, éreztem, ahogy vágyik egy mozdulatra, egy véletlennek tűnőre, mely persze szándékosan okozná ajkaink összetalálkozását. De aztán pislantott, és ellépett tőlem, meglengetve üres poharát.
- Ebben mindketten jók voltunk, nem de? Biztos ezért volt olyan csodás magácskával az időt tölteni! – kuncogott hadonászva. Aztán elkomorult. – S talán ezért nem mondta el nekem, amit az ellenfeléről tudott.
Sóhajtottam, nekitámasztottam a csípőmet a mellettem álló komódnak.
- Miért mondtam volna, ha sosem kérdezte? – vontam vállat. – Ha kérdez, talán megtudja az igazat.
- No ne mondja! Ne verjen át kisasszony, ismerem a sebesjárású kis fejecskéjét, és kétlem, hogy választ adott volna kérdésemre – mutatott rá egy elég valószínű dologra, miközben újratöltötte poharát. Ismét vállat vontam.
- Honnan tudhatná? Sosem kérdezett. Már mindegy is, úgy hiszem – emeltem poharam, majd kortyoltam még egy kis bourbont.
- Igaza van. Minden mindegy már – tárta szét a karjait, mintha éppen egy hídról vetné le magát teljes átéléssel. Horkantottam.
- No, ne akarjon belehalni úrficska. Ha eddig kibírta, talán most is túléli – mosolyogtam rá gúnyosan. Egy pillanat múlva előttem termett, s nagyon közel hajolva, haragos hangon suttogni kezdett.
- Nekem Katherine jelentett mindent. Magácska ezt hogyan is érthetné?! – morogta lefitymálva, mire kihúztam magam, s magabiztosan, hasonló dühvel visszavágtam.
- Pontosan tudom. Itt van maga, az ostoba szerelmével, ami csupán igézet volt. Hogy el akarja hitetni velem, hogy sosem szeretett, csak kihasznált, és az a riherongy nemzője volt élete szerelme. Hogy nem számít magának semmit, hogy az első nőt az életében annyi idő után megerőszakolja, elvegye a méltóságát, s mikor napokra eltűnik, akkor eszébe sem jut aggódni, hogy hová lehetett. Maga csak egy ostoba férfi, aki bízik abban, hogy egy újabb ostoba lánykával van dolga, aki elhiszi, hogy maga egy érzéketlen, lelketlen, semmirekellő gyilkos, aki csak kínozni tud másokat. Sajnálom. De én ismertem az igazi Damon Salvatore-t. És neki volt méltósága, s bár tettei gyakorta ellenében voltak bármiféle elvárásnak, végül csak jó magyarázatot tudott adni, értelmes célért és logikusan cselekedett. Ő tudta, hogy szeretik, s törődnek vele, és tisztelte is ezt, sőt! Viszontszeretett. Úgyhogy igenis értem. Én nem egy újabb ostoba diáklány vagyok Damon. Én Jade Frank vagyok, az a lány, aki általad lett nővé, s aki miattad maradt életben ezidáig. Én vagyok a fény fölötted, melytől árnyékot vet alakod, és soha nem tudsz elhagyni, csak ha végleg meghalsz.
Ezzel fejeztem be nagymonológom, amire egy hosszúra nyúló farkasszemezés volt a válasz. Az előttem álló férfi a szavak hatására átváltozott: volt árva, volt gyermek, kisfiú, majd legény, érett férfi, s bölcs aggastyán, szerelmes ifjú, dühödt, gyűlölködő harcos, vadállat és gyenge, óvni való áldozat is. Tekintetében száznegyvenöt év keserűség, az enyémben ugyanannyi év remény. Szomorú lemondásaimat kiolvasta belőlem, s ez még inkább lelkébe tiport. Ahogy enyémbe is fájdalma, mert megértettem és sajnáltam őt miatta. Nem tehettem semmit azzal, hogy Katherine nem kereste őt, de megértettem csalódottságát. Rég elfeledett érzelmek törtek rám, erősebben, mint eddig bármikor. Most nem testi vágyam volt felé, csupán a vágy, hogy megszabadítsam minden szenvedésétől, a lelkéből űzzem ki azt a mérhetetlen keserűséget, mellyel képtelen volt megküzdeni. Gene Vincent visszatért, épp lelkesen Be-Bop-A-Lulázott nekünk, mikor a lemez pattant egyet, melyet a modern hangszórók még inkább felerősítettek, így kissé megrezzentem a váratlan hangra, mire Damon is elfordította a fejét. Sóhajtottam, majd a kezemben lévő pohárra néztem. A folyékony mézben láttam a tükörképem, s azon morfondíroztam: most már mindig így lesz? Mindig közel kerülünk, majd valami megzavar minket, és aztán úgy viselkedünk, mint a bűnösök? Szétrebbenünk, mintha esküt törnénk, pedig nem tettünk semmi ilyesmit. Kidugtam a nyelvem fodrozódó tükörképemre, majd felhajtottam a maradék italt. Damon ellépett tőlem, a szekrényhez sétált, majd megfordította a bakelitet. Ricky Nelson kezdett énekelni nekünk a kellemes tengerparti sétáról, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
Az idősebb Salvatore testvér ekkor megfordult, felém nyújtva a kezét. Kérdőn néztem rá.
- Tudod, mivel eltűntél… kihagytál egy nagy bulit. Bizony – bólintott nyomatékosítva súlyos hanyagságom tényét. - Az 50-es évek buliját tartották, és te nem voltál ott – sétált elém nyújtott kézzel. Szkeptikusan néztem rá, de ő csak intett, hogy menjek, úgyhogy szemforgatva megfogtam a kezét. Megforgatott, majd magához húzott. – Ideje lenne bepótolni a mulasztásokat, nem gondolja… Jade kisasszony? – súgta a számba, majd lassan ringatni kezdett. Ricky bársonyos hangja felcsendült, ezúttal Lonesome Town című dalt búgta, mi pedig ott lassúztunk a szoba közepén egymást lesve, csendesen. Nem csókolt meg, ahogy én sem hajoltam hozzá, csupán egymáshoz simulva hajladoztunk a dallamnak megfelelő ritmusban. Mikor véget ért a dal, s egy újabb vette kezdetét, már nem törődtünk a ritmussal. A Hello, Mary-Lou és a Bye-bye Love mellett azért felhangzott az It’s Up To You is, de a zene már alig érdekelt minket. Mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig fejem búbján nyugtatta állát. Minden bizonnyal úgy festettünk, mint egy öreg házaspár, s bár nem tudom az milyen érzés, remélem minden öreg házaspár érdekében, hogy pont ilyen. Megnyugodtam, a lelkem fürdött valami varázslatos könnyedségben. Mintha hosszú bolyongás után mindketten hazataláltunk volna a meghitt otthon melegébe. Aztán a bakelit ismét pattant, mi pedig zene nélkül maradtunk. Damon megmoccant, kissé eltolt magától.
- Nekem dolgom van. Sajnálom. Tudod épp Mystic Falls egyik legpartiképesebb agglegényével táncikálsz – húzta ajkait a rá jellemző önelégült mosolyra. Éljen, Damon Original, welcome back, nice to see you again!
- Óh, micsoda megtiszteltetés! – válaszoltam a lehető legcinikusabb hanglejtésemmel.
- Ugye! – húzta ki magát, arca egy jóllakott óvodáséhoz hasonlított leginkább.
- Egy részeg, száznegyvenöt éves aggastyán vagy Damon Salvatore – böktem meg a mellkasát, mire hitetlenkedő szemeket meresztve nézett rám, de én nem tágítottam. – Csak egy bolond menne veled bárhová is! – erre sértődötten felhúzta az orrát. – Ez van, sajnálom – vontam vállat, persze az orrom alatt jót mosolyogtam.
- Pedig épp kérni akartalak… Leszel a bolondom ma este? – kérdezte komolykodva. Naná, hogy képen röhögtem.
- Mégis, hová akarsz vinni?
- Tudod, az Alapítók Báljára gyűjtenek, szóval tombola lesz a Grillben. Sajnos mindenképp muszáj mennem, fontos dolgom van ott – mosolygott igézően.
- Ó, és mégis mi az a fontos dolog, ha szabad tudni?
- Nos, én leszek az egyik nyeremény! – mutatott végig magán, mire én alaposan végig is mértem, de persze nem tudtam komolyan venni. De nem úgy tűnt, mint aki épp viccel.
- Ez most komoly? – erre bólintott. Nevetni kezdtem. – Téged lehet megnyerni?
- Egy randevút velem, bizony.
- És… és akkor mégis minek akarod, hogy veled menjek? – kérdeztem még mindig nevetve.
- Nem velem, csak gyere el. Hogy ott legyél.
- És nézzem, ahogy Mystic Falls asszonyai és hajadonjai megküzdenek érted? Ez nekem miért jó? – kérdeztem széttárt kezekkel. – Azt értem, hogy a te hiúságodat simogatja, de nekem ez miért jó? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát, talán venned kéne tombolát. Lehet, hogy szerencséd lesz, hm? – húzta fel a szemöldökét, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy gúnyolódik velem, vagy komolyan gondolja. Úgy néztem rá, mintha elmebajos lenne, és szerintem nem álltam messze az igazságtól. – Na, most sipirc haza! Át kéne öltöznöd! – kacsintott és a bejárati ajtó felé terelt.
- De… te ezt… most komolyan…? – botladoztam kifelé a sürgető tessékeléstől.
- Ha nem vagy ott egy óra múlva, érted megyek – fenyegetett meg, majd az orromra vágta az ajtót. Hát mondanom sem kell, ez milyen csodás hír volt.
A parancsnak megfelelően hazahajtottam, letusoltam, elővettem pár partiképes cuccot, és válogatni kezdtem. Végül egy ruha mellett döntöttem, melynek felső része smaragdzöld volt, mélyen dekoltált, a vállam is majdnem kilátszott belőle. Mell alatt volt szabva, onnan indult a fekete szoknyarész, mely térd fölé ért, de csak épp hogy. Fekete, vastagabb harisnyát húztam, és egy pár centis sarokkal rendelkező, topánszerű, pántos cipellőcskét. Hajamat megmostam, s így frissen mosva lágyan göndörödve omlott vállamra, mint egy barnás-vöröses zuhatag. Úgy éreztem magam, mint egy baba. Munka közben nem szoktam így kiöltözni. Valójában sosem szoktam, csak nagy eseményekkor. De nem volt ellenemre a csinos öltözék, a póló-farmer-bakancs kombó egy idő után kellően unalmassá tud válni. Alig tettem fel sminket, csupán a szemeimet húztam ki, és a szempilláimat festettem kicsit feketébbre. Könnyed parfüm, és már indultam is. Mivel nem volt autóm, kisszoknyában meg topánkában valahogy nem akaródzott motorozni, átkopogtam Kalebhez a kocsikulcsáért. Megesketett, hogy nem teszem tönkre a Mustangot, s már indultam is agglegény-nyerőbe.
- Az öcsém nincs itt tisztelt vadászkisasszony – hallottam alkoholpárától könnyed, folyton gúnyos hangját. – Elvitte szép kedvesét a bálba! – emelte meg a poharát még mindig háttal, majd egy kortyra lehajtotta az egészet és újratöltött magának.
- Jó lehet a szép kedvesének – válaszoltam csak enyhén cinikusan. Lejjebb léptem egyet a lépcsőn, de tovább nem mentem. Damon felvett egy tiszta poharat.
- Italt? Igyon velem kisasszony, ahogy a régi szép időkben! – nevetett kiröhögve a múltat, de ez a röhögés kegyetlen volt és gyűlöletteljes.
- Rendben – bólintottam, és lejjebb léptem még egy fokot. Töltött, majd higanyos mozgással elém sétált, a poharat a kezembe nyomta, sajátját nekiütötte, és megemelte, mintha beszédet akarna mondani.
- Igyunk a felesleges, elpazarolt évekre! – s ezzel magába döntötte az egészet. Én csak álltam, whiskey-vel a kezemben, és néztem őt, ahogy részegen még részegebb akar lenni. – No mi lesz kisasszony, nem illik nem inni, mikor más vedel! – bökött a pohárra. Megnéztem a poharat, benne borostyánszín folyadék.
- Én inkább az értelmes, tartalmas éveimre innék – feleltem, megemeltem a poharat, majd nagyot kortyoltam az alkoholból. Damon megbűvölten nézte, ahogy az alkohol felfűt, arcomon kiütnek a kis piros rózsák, melyek születésem óta megvoltak, s ilyenkor szinte világítottak arcomból.
- Jade kisasszony mindig is mást csinált, mint amit mondtak neki – suttogta. Így, hogy egy lépcsőfokkal feljebb álltam, majdnem egyforma magasak voltunk. Közelebb mozdult hozzám, orrunk majdnem összeért.
- Ahogy maga is, Damon úrfi – súgtam vissza, miközben egyre csak a szemét lestem. Bensőséges pillanat volt, éreztem, ahogy vágyik egy mozdulatra, egy véletlennek tűnőre, mely persze szándékosan okozná ajkaink összetalálkozását. De aztán pislantott, és ellépett tőlem, meglengetve üres poharát.
- Ebben mindketten jók voltunk, nem de? Biztos ezért volt olyan csodás magácskával az időt tölteni! – kuncogott hadonászva. Aztán elkomorult. – S talán ezért nem mondta el nekem, amit az ellenfeléről tudott.
Sóhajtottam, nekitámasztottam a csípőmet a mellettem álló komódnak.
- Miért mondtam volna, ha sosem kérdezte? – vontam vállat. – Ha kérdez, talán megtudja az igazat.
- No ne mondja! Ne verjen át kisasszony, ismerem a sebesjárású kis fejecskéjét, és kétlem, hogy választ adott volna kérdésemre – mutatott rá egy elég valószínű dologra, miközben újratöltötte poharát. Ismét vállat vontam.
- Honnan tudhatná? Sosem kérdezett. Már mindegy is, úgy hiszem – emeltem poharam, majd kortyoltam még egy kis bourbont.
- Igaza van. Minden mindegy már – tárta szét a karjait, mintha éppen egy hídról vetné le magát teljes átéléssel. Horkantottam.
- No, ne akarjon belehalni úrficska. Ha eddig kibírta, talán most is túléli – mosolyogtam rá gúnyosan. Egy pillanat múlva előttem termett, s nagyon közel hajolva, haragos hangon suttogni kezdett.
- Nekem Katherine jelentett mindent. Magácska ezt hogyan is érthetné?! – morogta lefitymálva, mire kihúztam magam, s magabiztosan, hasonló dühvel visszavágtam.
- Pontosan tudom. Itt van maga, az ostoba szerelmével, ami csupán igézet volt. Hogy el akarja hitetni velem, hogy sosem szeretett, csak kihasznált, és az a riherongy nemzője volt élete szerelme. Hogy nem számít magának semmit, hogy az első nőt az életében annyi idő után megerőszakolja, elvegye a méltóságát, s mikor napokra eltűnik, akkor eszébe sem jut aggódni, hogy hová lehetett. Maga csak egy ostoba férfi, aki bízik abban, hogy egy újabb ostoba lánykával van dolga, aki elhiszi, hogy maga egy érzéketlen, lelketlen, semmirekellő gyilkos, aki csak kínozni tud másokat. Sajnálom. De én ismertem az igazi Damon Salvatore-t. És neki volt méltósága, s bár tettei gyakorta ellenében voltak bármiféle elvárásnak, végül csak jó magyarázatot tudott adni, értelmes célért és logikusan cselekedett. Ő tudta, hogy szeretik, s törődnek vele, és tisztelte is ezt, sőt! Viszontszeretett. Úgyhogy igenis értem. Én nem egy újabb ostoba diáklány vagyok Damon. Én Jade Frank vagyok, az a lány, aki általad lett nővé, s aki miattad maradt életben ezidáig. Én vagyok a fény fölötted, melytől árnyékot vet alakod, és soha nem tudsz elhagyni, csak ha végleg meghalsz.
Ezzel fejeztem be nagymonológom, amire egy hosszúra nyúló farkasszemezés volt a válasz. Az előttem álló férfi a szavak hatására átváltozott: volt árva, volt gyermek, kisfiú, majd legény, érett férfi, s bölcs aggastyán, szerelmes ifjú, dühödt, gyűlölködő harcos, vadállat és gyenge, óvni való áldozat is. Tekintetében száznegyvenöt év keserűség, az enyémben ugyanannyi év remény. Szomorú lemondásaimat kiolvasta belőlem, s ez még inkább lelkébe tiport. Ahogy enyémbe is fájdalma, mert megértettem és sajnáltam őt miatta. Nem tehettem semmit azzal, hogy Katherine nem kereste őt, de megértettem csalódottságát. Rég elfeledett érzelmek törtek rám, erősebben, mint eddig bármikor. Most nem testi vágyam volt felé, csupán a vágy, hogy megszabadítsam minden szenvedésétől, a lelkéből űzzem ki azt a mérhetetlen keserűséget, mellyel képtelen volt megküzdeni. Gene Vincent visszatért, épp lelkesen Be-Bop-A-Lulázott nekünk, mikor a lemez pattant egyet, melyet a modern hangszórók még inkább felerősítettek, így kissé megrezzentem a váratlan hangra, mire Damon is elfordította a fejét. Sóhajtottam, majd a kezemben lévő pohárra néztem. A folyékony mézben láttam a tükörképem, s azon morfondíroztam: most már mindig így lesz? Mindig közel kerülünk, majd valami megzavar minket, és aztán úgy viselkedünk, mint a bűnösök? Szétrebbenünk, mintha esküt törnénk, pedig nem tettünk semmi ilyesmit. Kidugtam a nyelvem fodrozódó tükörképemre, majd felhajtottam a maradék italt. Damon ellépett tőlem, a szekrényhez sétált, majd megfordította a bakelitet. Ricky Nelson kezdett énekelni nekünk a kellemes tengerparti sétáról, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
Az idősebb Salvatore testvér ekkor megfordult, felém nyújtva a kezét. Kérdőn néztem rá.
- Tudod, mivel eltűntél… kihagytál egy nagy bulit. Bizony – bólintott nyomatékosítva súlyos hanyagságom tényét. - Az 50-es évek buliját tartották, és te nem voltál ott – sétált elém nyújtott kézzel. Szkeptikusan néztem rá, de ő csak intett, hogy menjek, úgyhogy szemforgatva megfogtam a kezét. Megforgatott, majd magához húzott. – Ideje lenne bepótolni a mulasztásokat, nem gondolja… Jade kisasszony? – súgta a számba, majd lassan ringatni kezdett. Ricky bársonyos hangja felcsendült, ezúttal Lonesome Town című dalt búgta, mi pedig ott lassúztunk a szoba közepén egymást lesve, csendesen. Nem csókolt meg, ahogy én sem hajoltam hozzá, csupán egymáshoz simulva hajladoztunk a dallamnak megfelelő ritmusban. Mikor véget ért a dal, s egy újabb vette kezdetét, már nem törődtünk a ritmussal. A Hello, Mary-Lou és a Bye-bye Love mellett azért felhangzott az It’s Up To You is, de a zene már alig érdekelt minket. Mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig fejem búbján nyugtatta állát. Minden bizonnyal úgy festettünk, mint egy öreg házaspár, s bár nem tudom az milyen érzés, remélem minden öreg házaspár érdekében, hogy pont ilyen. Megnyugodtam, a lelkem fürdött valami varázslatos könnyedségben. Mintha hosszú bolyongás után mindketten hazataláltunk volna a meghitt otthon melegébe. Aztán a bakelit ismét pattant, mi pedig zene nélkül maradtunk. Damon megmoccant, kissé eltolt magától.
- Nekem dolgom van. Sajnálom. Tudod épp Mystic Falls egyik legpartiképesebb agglegényével táncikálsz – húzta ajkait a rá jellemző önelégült mosolyra. Éljen, Damon Original, welcome back, nice to see you again!
- Óh, micsoda megtiszteltetés! – válaszoltam a lehető legcinikusabb hanglejtésemmel.
- Ugye! – húzta ki magát, arca egy jóllakott óvodáséhoz hasonlított leginkább.
- Egy részeg, száznegyvenöt éves aggastyán vagy Damon Salvatore – böktem meg a mellkasát, mire hitetlenkedő szemeket meresztve nézett rám, de én nem tágítottam. – Csak egy bolond menne veled bárhová is! – erre sértődötten felhúzta az orrát. – Ez van, sajnálom – vontam vállat, persze az orrom alatt jót mosolyogtam.
- Pedig épp kérni akartalak… Leszel a bolondom ma este? – kérdezte komolykodva. Naná, hogy képen röhögtem.
- Mégis, hová akarsz vinni?
- Tudod, az Alapítók Báljára gyűjtenek, szóval tombola lesz a Grillben. Sajnos mindenképp muszáj mennem, fontos dolgom van ott – mosolygott igézően.
- Ó, és mégis mi az a fontos dolog, ha szabad tudni?
- Nos, én leszek az egyik nyeremény! – mutatott végig magán, mire én alaposan végig is mértem, de persze nem tudtam komolyan venni. De nem úgy tűnt, mint aki épp viccel.
- Ez most komoly? – erre bólintott. Nevetni kezdtem. – Téged lehet megnyerni?
- Egy randevút velem, bizony.
- És… és akkor mégis minek akarod, hogy veled menjek? – kérdeztem még mindig nevetve.
- Nem velem, csak gyere el. Hogy ott legyél.
- És nézzem, ahogy Mystic Falls asszonyai és hajadonjai megküzdenek érted? Ez nekem miért jó? – kérdeztem széttárt kezekkel. – Azt értem, hogy a te hiúságodat simogatja, de nekem ez miért jó? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát, talán venned kéne tombolát. Lehet, hogy szerencséd lesz, hm? – húzta fel a szemöldökét, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy gúnyolódik velem, vagy komolyan gondolja. Úgy néztem rá, mintha elmebajos lenne, és szerintem nem álltam messze az igazságtól. – Na, most sipirc haza! Át kéne öltöznöd! – kacsintott és a bejárati ajtó felé terelt.
- De… te ezt… most komolyan…? – botladoztam kifelé a sürgető tessékeléstől.
- Ha nem vagy ott egy óra múlva, érted megyek – fenyegetett meg, majd az orromra vágta az ajtót. Hát mondanom sem kell, ez milyen csodás hír volt.
A parancsnak megfelelően hazahajtottam, letusoltam, elővettem pár partiképes cuccot, és válogatni kezdtem. Végül egy ruha mellett döntöttem, melynek felső része smaragdzöld volt, mélyen dekoltált, a vállam is majdnem kilátszott belőle. Mell alatt volt szabva, onnan indult a fekete szoknyarész, mely térd fölé ért, de csak épp hogy. Fekete, vastagabb harisnyát húztam, és egy pár centis sarokkal rendelkező, topánszerű, pántos cipellőcskét. Hajamat megmostam, s így frissen mosva lágyan göndörödve omlott vállamra, mint egy barnás-vöröses zuhatag. Úgy éreztem magam, mint egy baba. Munka közben nem szoktam így kiöltözni. Valójában sosem szoktam, csak nagy eseményekkor. De nem volt ellenemre a csinos öltözék, a póló-farmer-bakancs kombó egy idő után kellően unalmassá tud válni. Alig tettem fel sminket, csupán a szemeimet húztam ki, és a szempilláimat festettem kicsit feketébbre. Könnyed parfüm, és már indultam is. Mivel nem volt autóm, kisszoknyában meg topánkában valahogy nem akaródzott motorozni, átkopogtam Kalebhez a kocsikulcsáért. Megesketett, hogy nem teszem tönkre a Mustangot, s már indultam is agglegény-nyerőbe.
A bárban elég nagy tömeg fogadott. Körbekémleltem, megpillantottam pár ismerős arcot. Itt volt Alaric, aki Elena nagynénjével, Jennával beszélgetett, a seriff és a lánya is, Caroline, a barátja is, Matt, aztán persze megpillantottam Stefant és Elenát is. Épp indultam feléjük, mikor Damon előttem termett.
- Hűha, valaki komolyan vette a meghívást! – somolyogta, mire felhúztam a szemöldököm.
- Négy napig egy szobában aludtam. Azt hiszem, megérdemlek ennyi szórakozást! – feleltem úgy, mintha magamtól jutott volna eszembe az eljövetel ötlete. Damon Caroline felé mutatott.
- Ott tudsz tombolát venni. Gyere, elkísérlek! – nyájaskodott, amit nagyon nem értettem. Nekem nézelődnöm is elég, nem akarok én mindenáron randit nyerni ismeretlenekkel! – Szervusz Caroline! – erre a megszólított lány fitymálóan forgatni kezdte a szemét. Jót kuncogtam reakcióján, bár úgy tűnt Damon nem találja ilyen viccesnek. – Nem zaklatlak, csak idekísértem ezt a kedves hölgyet, mert szeretne tombolát venni.
- De én nem…- kezdtem tiltakozni, de a nyeremény gyakorlatilag leszarta, mit hablatyolok.
- Szóval lennél szíves, adni neki, hátha ma nyerni fog! – nézett rám mosolyogva, amitől kissé fenyegetve éreztem magam. Caroline ekkor felém fordult, szemei elkerekedtek.
- Ó, de gyönyörű vagy! Szerintem tombola nélkül is lenne udvarlód! – mért végig elámulva.
- Én is így gondolom, de Mister Salvatore ragaszkodott hozzá, hogy támogassam a bált, és hát, jó célért bármit, ezért vagyok itt – bólintottam ügyes magyarázatot kerítve ennek a brutális ostobaságnak.
- Értem, tessék a jegy! – nyújtotta felém mosolyogva, én pedig kifizettem és megköszöntem. Megfordulva Damon már ki is tépte a kezemből a papírt. – Hé!
- 3 1848. Hm, szerencseszám, nem? Sok sikert hozzá! – nyomta a kezembe. – Most mennem kell. Találkozunk később! – intett, majd elment mellettem a tömeg közepébe. Egy pillanatig értetlenül álltam, majd vállat vontam, és elindultam a bár felé egy italért.
Miután megszereztem a dupla White Russian koktélomat – azért valljuk be, a tiszta whiskey valamiért jobban illik a farmeromhoz és a bordó bőrdzsekimhez – elindultam vissza a pódium felé, ahol már gyűltek a randevúra éhes nők. Az egyik asztalnál megpillantottam Elenát, így feléjük vettem az irányt. Nem vettek észre, úgyhogy megkocogtattam a lány vállát, mire felém fordult, és tátott szájjal bámulni kezdett. Először csak illedelmesen mosolyogtam, aztán már kezdtem zavarban lenni. Igazgatni kezdtem a hajam, zavartan meg is kérdeztem.
- Van valami gond a külsőmmel? – mire Elena becsukta a száját, és megrázta a fejét.
- Szerintem éppen arra gondol, hogy milyen gyönyörű vagy – mosolygott rám Stefan, miközben lerakott egy itallal teli poharat a barátnője elé. A lány erre észbe kapott és bólogatni kezdett.
- Öh, igen, csak meglepődtem. Nem szoktalak… - végigmutatott rajtam -, így látni. Csinos vagy.
- Köszönöm. Ez volt a cél – vigyorogtam szélesen. – Van még hely az asztalnál?
- Hűha, valaki komolyan vette a meghívást! – somolyogta, mire felhúztam a szemöldököm.
- Négy napig egy szobában aludtam. Azt hiszem, megérdemlek ennyi szórakozást! – feleltem úgy, mintha magamtól jutott volna eszembe az eljövetel ötlete. Damon Caroline felé mutatott.
- Ott tudsz tombolát venni. Gyere, elkísérlek! – nyájaskodott, amit nagyon nem értettem. Nekem nézelődnöm is elég, nem akarok én mindenáron randit nyerni ismeretlenekkel! – Szervusz Caroline! – erre a megszólított lány fitymálóan forgatni kezdte a szemét. Jót kuncogtam reakcióján, bár úgy tűnt Damon nem találja ilyen viccesnek. – Nem zaklatlak, csak idekísértem ezt a kedves hölgyet, mert szeretne tombolát venni.
- De én nem…- kezdtem tiltakozni, de a nyeremény gyakorlatilag leszarta, mit hablatyolok.
- Szóval lennél szíves, adni neki, hátha ma nyerni fog! – nézett rám mosolyogva, amitől kissé fenyegetve éreztem magam. Caroline ekkor felém fordult, szemei elkerekedtek.
- Ó, de gyönyörű vagy! Szerintem tombola nélkül is lenne udvarlód! – mért végig elámulva.
- Én is így gondolom, de Mister Salvatore ragaszkodott hozzá, hogy támogassam a bált, és hát, jó célért bármit, ezért vagyok itt – bólintottam ügyes magyarázatot kerítve ennek a brutális ostobaságnak.
- Értem, tessék a jegy! – nyújtotta felém mosolyogva, én pedig kifizettem és megköszöntem. Megfordulva Damon már ki is tépte a kezemből a papírt. – Hé!
- 3 1848. Hm, szerencseszám, nem? Sok sikert hozzá! – nyomta a kezembe. – Most mennem kell. Találkozunk később! – intett, majd elment mellettem a tömeg közepébe. Egy pillanatig értetlenül álltam, majd vállat vontam, és elindultam a bár felé egy italért.
Miután megszereztem a dupla White Russian koktélomat – azért valljuk be, a tiszta whiskey valamiért jobban illik a farmeromhoz és a bordó bőrdzsekimhez – elindultam vissza a pódium felé, ahol már gyűltek a randevúra éhes nők. Az egyik asztalnál megpillantottam Elenát, így feléjük vettem az irányt. Nem vettek észre, úgyhogy megkocogtattam a lány vállát, mire felém fordult, és tátott szájjal bámulni kezdett. Először csak illedelmesen mosolyogtam, aztán már kezdtem zavarban lenni. Igazgatni kezdtem a hajam, zavartan meg is kérdeztem.
- Van valami gond a külsőmmel? – mire Elena becsukta a száját, és megrázta a fejét.
- Szerintem éppen arra gondol, hogy milyen gyönyörű vagy – mosolygott rám Stefan, miközben lerakott egy itallal teli poharat a barátnője elé. A lány erre észbe kapott és bólogatni kezdett.
- Öh, igen, csak meglepődtem. Nem szoktalak… - végigmutatott rajtam -, így látni. Csinos vagy.
- Köszönöm. Ez volt a cél – vigyorogtam szélesen. – Van még hely az asztalnál?
Elena erre mosolyogva bólintott, így letelepedtem.
- És vettél tombolát? – kérdezte a lány, mire felmutattam a vörös kis cetlit.
- Állítólag a legjobb partik Mystic Fallsban – mondtam dicsekedve, mire összenevettünk.
- Azt tudod, hogy Damon is nyeremény… - mondta kissé aggódva.
- Hát – éreztem, hogy kissé elpirulok -, igazság szerint ő rángatott el – vontam vállat. – Még nem vagyok túl fitt az elmúlt napok miatt, de eljöttem. Kell néha egy kis lazítás – magyaráztam, de láttam Elena arcán, hogy semmit nem ért. Stefanra néztem, mire barátnője is feléje fordult. A lányon látszott, hogy az még jobban meglepi, hogy drága szerelmét nem leptem meg. A srác nemes egyszerűséggel megvonta a vállát.
- Mindig ez van – erre grimaszolva kidugtam rá a nyelvem. – De tényleg. Damon észretér, egy ideig mindenki boldog, aztán valami úgyis közbejön.
- Ahogy az az életben lenni szokott, csak mi kicsit többször tudjuk eljátszani – nevettem, mire Elena is elmosolyodott.
- Szép tőled, hogy még mindig hiszel benne – mondta láthatóan teljesen meghatódva. Megráztam a fejem.
- Nem hiszek benne. Ismerem, tudom milyen. Ennyi. Minden, ami neked meglepő tőle, számomra teljesen kézenfekvő, megszokott. Sosem lehet tudni, mit akar, mit tesz éppen, de szimplán csak köröket fut. A körben pedig én is ott vagyok egy rövid ív erejéig.
Ekkor a polgármester felesége megkocogtatta a mikrofont, és elkezdte a négy agglegény bemutatását. Két ismeretlen férfi mellett ott állt Damon Salvatore és Alaric Saltzman. Kissé felkavart, hogy együtt látom őket, hiszen ez elég rosszmájú iróniát feltételez az életről. Bármilyen érdekes is volt, a bemutatás alatt megcsörrent a mobilom, amit muszáj volt felvennem. Kivergődtem az emberek közül, kiléptem az ajtón, majd beleszóltam a kagylóba.
- Kaleb?
- Találtam valamit. Nem fogsz örülni – már a hangjának tónusa hallatán elment a kedvem az élettől.
- Halljam.
- Miután elmentél, kijöttem az erdőbe – nagy levegőt vettem, de nem hagyta, hogy elkezdjem. – Nyugi, tele vagyok vasfűvel, és legalább egy liter szantált öntöttem magamra – nem mondtam semmit, úgyhogy a problémával folytatta. – Kijöttem a sírhoz. Résnyire nyitva van. Az erdőben eldobott, rongyos, XIX. századi ruházatot találtam, és egy megcsócsált férfit.
- Bassza meg.
- Úgy valahogy.
- Menj haza. Nappal keressük meg őket.
- Rendben. Vigyázz magadra! – hangján éreztem az aggódást.
- Azon leszek. Szia – ezzel letettem és visszamentem bárba. Mire visszaverekedtem magam már épp sorsoltak. Elenát és Stefant nem láttam sehol, így hát leültem a helyemre és vártam. Már csak sorrend szerint Alaric és Damon volt hátra, Alaric-kal éppen Jenna nyert randevút. Jót mosolyogtam rajta, hiszen nem kell bunda ahhoz, hogy valami összejöjjön, ha az ég is úgy akarja, akkor csalás nélkül is sikerül.
A polgármester felesége bekonferálta Damon Salvatore-t, majd húzott, és angyali mosollyal az arcán közölte:
- A nyertes a 3 1848! Ez pedig az én… - emelte fel a saját szelvényét majd meglepetten mérte össze a húzott cetlivel. Egy pillanatnyi zavar látszott az arcán, majd széles mosollyal folytatta a nyertes hirdetését. – Ó, elnéztem, szóval, kinél van a három ezernyolcszáz-negyvennyolc? – hallva a számot egy pillanatra elakadt a lélegzetem, majd rámeredtem a cetlimre. Lassan emeltem fel a kezem.
- Az… nálam van! – így hát felálltam, odaléptem a nő elé, aki gyűlölködő pillantásokkal vizslatott és átvettem a nyereményemet igazoló szelvényt. Mindenki tapsolt, miért is ne tették volna?
Én voltam a szerencsés, aki nyert egy randevút a sármos és ellenállhatatlan Damon Salvatore-val.
- És vettél tombolát? – kérdezte a lány, mire felmutattam a vörös kis cetlit.
- Állítólag a legjobb partik Mystic Fallsban – mondtam dicsekedve, mire összenevettünk.
- Azt tudod, hogy Damon is nyeremény… - mondta kissé aggódva.
- Hát – éreztem, hogy kissé elpirulok -, igazság szerint ő rángatott el – vontam vállat. – Még nem vagyok túl fitt az elmúlt napok miatt, de eljöttem. Kell néha egy kis lazítás – magyaráztam, de láttam Elena arcán, hogy semmit nem ért. Stefanra néztem, mire barátnője is feléje fordult. A lányon látszott, hogy az még jobban meglepi, hogy drága szerelmét nem leptem meg. A srác nemes egyszerűséggel megvonta a vállát.
- Mindig ez van – erre grimaszolva kidugtam rá a nyelvem. – De tényleg. Damon észretér, egy ideig mindenki boldog, aztán valami úgyis közbejön.
- Ahogy az az életben lenni szokott, csak mi kicsit többször tudjuk eljátszani – nevettem, mire Elena is elmosolyodott.
- Szép tőled, hogy még mindig hiszel benne – mondta láthatóan teljesen meghatódva. Megráztam a fejem.
- Nem hiszek benne. Ismerem, tudom milyen. Ennyi. Minden, ami neked meglepő tőle, számomra teljesen kézenfekvő, megszokott. Sosem lehet tudni, mit akar, mit tesz éppen, de szimplán csak köröket fut. A körben pedig én is ott vagyok egy rövid ív erejéig.
Ekkor a polgármester felesége megkocogtatta a mikrofont, és elkezdte a négy agglegény bemutatását. Két ismeretlen férfi mellett ott állt Damon Salvatore és Alaric Saltzman. Kissé felkavart, hogy együtt látom őket, hiszen ez elég rosszmájú iróniát feltételez az életről. Bármilyen érdekes is volt, a bemutatás alatt megcsörrent a mobilom, amit muszáj volt felvennem. Kivergődtem az emberek közül, kiléptem az ajtón, majd beleszóltam a kagylóba.
- Kaleb?
- Találtam valamit. Nem fogsz örülni – már a hangjának tónusa hallatán elment a kedvem az élettől.
- Halljam.
- Miután elmentél, kijöttem az erdőbe – nagy levegőt vettem, de nem hagyta, hogy elkezdjem. – Nyugi, tele vagyok vasfűvel, és legalább egy liter szantált öntöttem magamra – nem mondtam semmit, úgyhogy a problémával folytatta. – Kijöttem a sírhoz. Résnyire nyitva van. Az erdőben eldobott, rongyos, XIX. századi ruházatot találtam, és egy megcsócsált férfit.
- Bassza meg.
- Úgy valahogy.
- Menj haza. Nappal keressük meg őket.
- Rendben. Vigyázz magadra! – hangján éreztem az aggódást.
- Azon leszek. Szia – ezzel letettem és visszamentem bárba. Mire visszaverekedtem magam már épp sorsoltak. Elenát és Stefant nem láttam sehol, így hát leültem a helyemre és vártam. Már csak sorrend szerint Alaric és Damon volt hátra, Alaric-kal éppen Jenna nyert randevút. Jót mosolyogtam rajta, hiszen nem kell bunda ahhoz, hogy valami összejöjjön, ha az ég is úgy akarja, akkor csalás nélkül is sikerül.
A polgármester felesége bekonferálta Damon Salvatore-t, majd húzott, és angyali mosollyal az arcán közölte:
- A nyertes a 3 1848! Ez pedig az én… - emelte fel a saját szelvényét majd meglepetten mérte össze a húzott cetlivel. Egy pillanatnyi zavar látszott az arcán, majd széles mosollyal folytatta a nyertes hirdetését. – Ó, elnéztem, szóval, kinél van a három ezernyolcszáz-negyvennyolc? – hallva a számot egy pillanatra elakadt a lélegzetem, majd rámeredtem a cetlimre. Lassan emeltem fel a kezem.
- Az… nálam van! – így hát felálltam, odaléptem a nő elé, aki gyűlölködő pillantásokkal vizslatott és átvettem a nyereményemet igazoló szelvényt. Mindenki tapsolt, miért is ne tették volna?
Én voltam a szerencsés, aki nyert egy randevút a sármos és ellenállhatatlan Damon Salvatore-val.
Szia!
VálaszTörlésAhogy látom, engem ért a megtiszteltetés, hogy az első elismerő komit begépeljem :)
Ahogy az a sorozatban is volt, itt is most indulnak be majd a dolgok! Annyira "véletlen", hogy Jade nyerte meg a randit Damonnal :D Na, de vissza az elejére. Szóval, kezdem ott, hogy nagyon tetszett, hogy ennyi gondolatot olvashattunk Jade-től. Mindig is ezek voltak a kedvenc részeim a könyvekben, amikor valakinek a gondolatait olvashatom és azt, hogy miként vélekedik valamiről. A kis afférükön Damonnal már meg sem lepődtem. Teljesen rájuk vall, hogy kerülgetik egymást, mint macska a forró kását!
Aztán pedig jött a meghívás, és láss csodát, Jade kicsípte magát :) Jól tette, az embernek néha meg kell mutatni a nőies énjét is! És hát Elena adta önmagát, és csak értetlenkedett, komolyan kezdem egy kicsit nem szeretni ebben a töriben:D Néha olyan hülye és idegesítő!
Aztán pedig ott volt a telefonhívás, és azzal együtt jött az újabb bonyodalom! Jajj, fogalmam sincs, hogy ez most melyik is pontosan, de a kövi fejiben úgyis kiderül remélhetőleg!
Úgyhogy gratu a fejihez, csak így tovább, és várom a frisst!
xoxo, Nocy :)
Szia!
VálaszTörlésDamon most egész kedves volt, az nagyon tetszett, mikor régiesen beszéltek. Mily meglepő, hogy Jade kapta Damont... Aranyos rész volt, végre Damon nem bunkóskodott.
Mikor jön a folytatás? Alig várom! Én is akarok egy randit Damonnal!
jah én is szivesen nyernék vele egy randit ugy látom ez a történet azért kapcsolodik a sorozathoz ... akk az is be fog következni mikor Damon beleszeret Elenába?
VálaszTörlésNocy: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Igen, hát nyilvánvaló volt, hogy Jade nyer. :) Remélem azért nem vált unalmassá számodra a kapcsolatuk. :) Elenával kapcsolatban: én nagyon szeretném máshogy is bemutatni, de nagyon nehéz igazából. Valószínűleg azért, mert valahol belül nem szeretem őt teljes mértékig. Amit nem értek, mert kedves lány, de azért elég teszetosza tud lenni. Nem egy színvonal Jade-del azt hiszem.
VálaszTörlés:) Köszi, hogy írtál!
Esuta: Örülök, hogy tetszett, szerintem holnap felteszem a folytatást! :) Oh, Damonnal hogyne, jajj, de jó lenne! *álmodozik*
Bianka: :) Igen, elég szorosan követi a sorozat vonalát. Mivel még jócskán az első évadnál tart az én fanficem, az még elég messze van, hogy erről szó legyen, azt hiszem. :) De lesz itt még bonyodalom, szóval még bármi lehet. :)
Köszi a kommenteket!
Xox,
Fox