Bocsánat a késésért, mostanság lesz ilyen, mivel szakdogát írok, kérlek Titeket húzzátok ki március végéig! De azért itt az új fejezet, jó olvasást, várom a véleményeket! :)
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Damon teljes elégedettséggel sétált be a házba, én pedig fejcsóválva igyekeztem utána. Sajnos nem ittam eleget ahhoz, hogy minden mindegy legyen, tény, nekem nem is volt akkora szívfájdalmam, mint neki. Amint beértünk, rögvest a nappaliban álló bárpulthoz lépett, én pedig a mosdó irányába fordultam. Azon morfondíroztam, mennyire hülye vagyok, hogy ahelyett, hogy hazatérnék, átöltöznék, és masszív tervet kovácsolnék a halomnyi vérszomjas vámpír ellen, ehelyett egy nevetséges tombolán nyert randevút bonyolítok le a Salvatore-házban, életem legnagyobb kudarcával. Kifejezetten abnormális viselkedés, kötelességeim teljes eldobása, a szabályzatunk egyértelmű felrúgása, Kaleb totális kiakasztása, és még csak nem is éreztem bűntudatot sem. Hát hová fajulok?! Nos, isten hozott Mystic Fallsban.
Miután bepúdereztem az orrom, elindultam vissza a nappaliban, és ahogy közelebb értem vita hangjait hallottam meg. Éljen, hát nekünk sosem lehet nyugtunk? Nem, nem lehet. Így hát lelkileg felkészülten léptem be a nappaliban, ahol is Alaric Saltzman állt egy elég hegyesnek tűnő karót szorongatva, szemben a nyugodt, bourbonnal teli üvegpoharat markolászó Damon Salvatore-val. Ezek aztán felkészültek fegyverrel, mit ne mondjak. Sóhajtottam, majd felemelt kezekkel beszambáztam a szobába.
- Nos, mi a vita tárgya uraim? – kérdeztem békítő hangnemben. Maga voltam a kecsesség és báj, a béke angyali nagykövete, de úgy tűnt ez senkinek nem tűnt fel. Damon horkantott, Alaric meg tajtékzani kezdett.
- Te meg mit keresel itt? – pillantott felém a történelem tanár. Vállat vontam.
- Én nyertem a randevút. És te?
- A feleségemet!
- Hát, azt itt meg nem találod – sóhajtottam, mire felém fordult.
- Te tudod, hol van? – kérdezte hitetlenkedve. – Azt mondtad, nem is ismered!
- Hazudtam, na bumm. És nem csak egy Isobel létezik a világon. Tedd már le azt a rohadt fogpiszkálót! – ripakodtam rá.
- Felejtsd el. Majd ha ez a rohadék megmondja, mi történt a feleségemmel!
- Mégis mit hittél, mi történt? Megvacsoráztam belőle. Finom volt – felelte önelégülten Damon. Alaric nem mozdult. – Jaj, mit gondoltál, mi lett vele? Ne mondd, hogy nem jutott eszedbe. Hát átváltoztattam! – ömlött szét a mosoly az arcán. Alaric felordított.
- Rohadék! – s ezzel a lendülettel nekilódult Damonnak. Persze egy baromi nagy gyomros lett a jussa. Köhögve tápászkodott fel a kandalló előtt, míg Damon komótosan eléje sétált, s felvette mellőle a karót.
- Hagyd már abba, ne bántsd. Minek kínzod? – kérdeztem Alarichoz sietve, de a férfi ellökte a kezemet. A vámpír pedig vállat vonva válaszolt.
- Ő jött ide azzal, hogy megöl. Ez csak önvédelem.
- Nem, Damon, ez szemétség – ripakodtam rá, mire ismét vállat vont. Hjaj, csak ne érdekelné ennyire ez az egész.
- Miért? – hallatszott mögülem két köhögés között egy újabb kérdés.
- Mit miért? – nézett le Damon a férfira, aki közben lassan feltápászkodott.
- Miért változtattad át?
- Mert ő akarta. Eljött, vámpírokat keresett. És volt benne valami. Valami izgalmas. Tetszett.
- Átváltoztattad, mert tetszett? – kérdezte hitetlenkedve Alaric. Én csak álltam és hallgattam. Mégis mit csináljak? Egyelőre még nem álltak neki öldökölni. Fizikailag.
- Megdugtam, mert tetszett! – forgatta a szemét a vámpír, én meg kikeltem magamból a megszólalása miatt.
- Damon! Hogy lehetsz ekkora szemét?! – de persze le sem szarta a véleményemet.
- Átváltoztattam, mert könyörgött érte. Ez volt minden vágya. Nem volt boldog ott, veled, az unalmas, hétköznapi, emberi életében. Így megkeresett engem… És hát, a lehető legjobb helyre jött – tárta szét a karjait önelégülten, mire Alaric felordítva megindult feléje. Damon már emelte a karót, mire elkaptam Alaric karját, és eléje ugrottam.
- Ne! – de ezt a lendületet már nem lehetett megállítani, így a férfi gyakorlatilag belelökött a kihegyezett fadarabba. Damon kezében már benne volt a mozdulat, így éreztem, ahogy mélyen a jobb oldalamba fúródik és még fordul is egyet. Egy pillanatig csönd lett, aztán felfogtam mi történik. Azt hiszem, a többieknek is kellett még pár másodperc, mire ráébredtek, nem éppen az kapta a karót, akinek szánták. A térdeim elengedtek és a két férfi között kis híján a padlóra zuhantam, de mindketten elkaptak. Alaric hátulról támogatott, míg Damon hihetetlenkedve bámulta a testemből kifelé meredő botot, rajta pedig saját kezét. Kihúzta a testemből, és egyszerre nyögtünk fel.
- Mi a francot műveltél?! – dübörögte Saltzman, mire az idősebb Salvatore köhögve válaszolt.
- Ha nem lettél volna olyan ostoba, hogy megtámadsz, nem ugrott volna eléd! – hörögte a mellkasát tapogatva, én meg közben némi levegő után kapkodtam. Azt hiszem, az egyik tüdőm meghalt.
- Hagy…. hagyjátok…már…abba… - hörögtem, mire Alaric rögtön csitítani kezdett.
- Ne beszélj, csak lélegezz! – na kösz, könnyű azt mondani.
- De… - nyögtem, aztán azt éreztem, hogy nem megy, nem bírom tovább. A fájdalom nőtt, a légzésem nehézkessé és akadozóvá vált. Küzdöttem, a világ lassan elfolyt körülöttem. Valahol már a távolban tompán puffant valami. Erőnek erejével fókuszáltam, s ahogy tisztult a látásom, Damon hitetlenkedő arcát pillantottam meg.
- Nem hittem… Nem… - nyögte, de válaszolni nem tudtam. Csak a könnyeket éreztem meg a szemem sarkán. Hallottam, ahogy csapódik az ajtó, Alaric pedig segítségért kiált. Valaki bejött, biztos Stefan az. Egy nagy folt jelenik meg a szemem előtt, de már nem tudom kiélesíteni. Az oldalam mocskosul fáj, alig kapok levegőt. Lassan eltűnnek a színek, fények játékát érzem csupán, hallani szinte semmit, bár mintha a nevemet és Damon nevét mondogatnák valamerre. Egy nagy fájdalom vagyok. Hát itt a vége. 162 év. Szép kor. Tartalmas évek. Végül is, romantikus a halálom. Viszem magammal Damont. A fények eltűnnek. A hangok távolodnak. És a fájdalom is megszűnik. Én magam pedig könnyed, légies semmivé változom.
* * * *
Sokszor elképzeltem már, hogyan is halok meg. És hogyan jön velem Damon is. Mert még nem kapott meg, így nincs meg a kiváltsága, hogy függetlenítse a halálát az én halálomtól. Morbid humora a sorsnak ez a furcsa kapocs. Most végre vége. Vége az egész hercehurcának a szerelemmel, a fájdalommal, az értelmetlen önmegtartóztatással. Talán jobb is így. Éreztem, ahogy elmerülök valami mélységben, ami sokkal kellemesebb, mint mikor az ember alszik. Ha belegondolok az életembe, nos, romantikus love story, hollywoodi befejezéssel. Nagyszerű kis mese ez. S mivel az életem nem pörgött a szemeim előtt a halálomkor, magamnak meséltem az éterben lebegve. Meséltem? Lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak azért gondolom ezt, hogy kerek legyen minden, érthető és világos. Így hát belekezdtem.
Damon és Jade szerelmesek voltak. Jade szülei Magyarországról vándoroltak az Ígéret Földjére az 1848-as szabadságharc idején, Jade születésének évében. Úgy hitték, ezzel elég távol kerülnek majd a családjukon ülő átoktól. Ám Amerika nem csupán a halandók számára nyitott új kapukat.
Jade apja kereskedő volt, így sokat utaztak, de kedveltebb városaikban tovább időztek a családdal. Ilyen város volt Mystic Falls is, amit az évek során Jade jól kiismert. A város alapító családjaival, köztük az olasz Salvatore-okkal szoros barátságot ápoltak. Az európai származás összekötötte a két famíliát, így a gyermekek sok időt töltöttek együtt. Jade kapott két fivért, Stefant és Damont.
Ám az idők során Jade finom, de szenvedélyes, csapongóan vad hölggyé változott, a fiúk pedig ifjakká cseperedtek. Damon lassan ráébredt, hogy a lány féktelensége megbabonázza és rabul ejti a lelkét, s mikor ezt bevallotta neki, Jade válaszul megcsókolta őt. Attól a perctől kezdve elválaszthatatlannak hitték magukat. Jade viszont egyetlen gyermek volt, ezért szülei óvták a széltől is, így a nem megfelelő udvarlóktól s a szerelemtől is. Miután édesanyja rájött, hogy az illedelmes, tisztességes Stefan Salvatore helyett lánya az udvariatlan, öntörvényű Damont szereti, hajóra ültette, s egy évre Európába küldte. A lány hiába kérte, a szülők hajthatatlanok voltak. 12 hónapig távol volt mindentől, amit szeretett, de szíve remélt, s bár semmi hírt nem hallott Mystic Fallsból, rendszeresen írt, és vágyódott szerelme, Damon után.
Végül letelt az egy év, s Jade örömkönnyek közt szállt ki a Salvatore-házhoz érkező hintajából. Ám senki nem fogadta, s a házba bekopogva egy furcsa, színes bőrű lány köszöntötte. Jade semmit nem értett, érkezésének időpontját előre megírta a Salvatore fivéreknek. Aztán kitisztult a kép. Katherine Pierce elfoglalta a helyét a városban, a Salvatore-házban, és a fivérek szívében. Nem volt mit tenni, mint megbarátkozni a helyzettel. Hónapokat töltött a házban, tűrte, ahogy Katherine és Damon rendszeresen megalázza őt, hogy Stefan vigasztalgatja, mikor csak arra vár, mikor futhat már Katherine-hez. Egyetlen mentsvára Anna volt, a régi barátnő, aki szintén ki nem állhatta Pierce kisasszonyt. Elvágyott onnan, mert érezte, hogy nem gyógyulnak, sőt, inkább mélyülnek a sebek, de félt is elindulni, mert tudta, hogy akkor már nincs visszatérés. Így maradt, de végül az élet döntött helyette. Egy napon szülei megérkeztek, magyarázat nélkül összepakolták minden holmiját, s búcsúzásra is alig hagyva időt másik városba költöztették. Messze került Mystic Fallstól, a kérlelés nem hatott, úgy érezte mindent elveszített.
Aztán egy napon furcsa emberek érkeztek. Ijesztő emberek voltak, nők és férfiak, a nők is nadrágban érkeztek, s a férfiakhoz hasonlóan nagy, ormótlan kabátokat viseltek. Jade apja komoly hangnemben tárgyalt a csoport vezetőjével, megmutatta az embereknek a ládákat, majd kikísérték Jade-et a kocsihoz, mely már várt rá. Jade semmit nem értett, meglepetten, sírva fogadta apja búcsúját, aki ígérte, mihamarabb meglátogatja lányát. Anyja kocsira szállt vele együtt, s ahogy a kocsi elindult, mesélni kezdett:
Hajdanán, mikor még szülőföldünk erdeiben éltünk, s még nagyapád, sem apád, sem én magam sem éltem még, a hegyekben lakozott egy gonosz gróf. Fiatal lányok vérét vette, s életüket kioltotta. De amikor a te dédanyádat is elrabolta, dédapád felesküdött a minket óvó Szentanyára, hogy épségben visszahozza őt. Elindult a várba kemény, tölgyből faragott botjával. Útközben virágos rétre tévedt, ahol egy öregasszonnyal találkozott. Az öregasszony egy nagy csokor lila virágot nyomott dédapád kezébe, melynek illata erősen bódító volt. Az öregasszony dédapád lelkére kötötte, hogy bármi történjék is, a csokrot el nem veszejti, el nem hajítja, míg a dolgát véglegesen el nem végzi. Dédapád már fiatalon is bölcs ember volt, így megfogadta az öregasszony tanácsát és tovább indult a várba.
A várban meg is lelte a feleségét, a te dédanyádat, ám ő könyörgött, hogy fusson, mielőtt a gróf visszatér. Dédapád azonban nem torpant meg, és bátran kivárta, míg a gróf hazaér. A csokor, mely dédapádnál volt, elrejtette a gróf elől őt, így a hazatérő gróf nem érezte meg az idegen illatot. Amikor a gróf belépett dédanyád szobájába, dédapád a hosszú útban hegyesre kopott tölgyfabotját átszúrta a gonosz gróf szívén, aki szörnyű halált halt. Dédapád a várból kilépve felgyújtotta azt, hogy a gróf többé ki ne szabadulhasson. A dédszüleid az újralátás örömében egymáséi lettek a virágos mezőn, melynek virágai megóvták dédapádat a gróftól. Ám dédanyád szörnyű titkot vallott be: a gróf vért vett tőle, majd saját kezét is felvágta, majd rákényszerítette dédanyádat, hogy igyon a sebből. Dédapád megbocsátott neki, mert szerette, ám ettől kezdve családunk sorsa megpecsételődött. Famíliánk tagjai közül minden generációban születik egy kiválasztott, aki a gróf leszármazottaival küzd és ártatlanokat ment. Amíg a gróf leszármazottai nem jelennek meg, addig ránk sincs semmi szükség, ám most megjelentek, így hív a kötelesség. Családunk legifjabb kiválasztottja pedig te lettél.
Jade vonakodva bár, de elfogadta a történteket, s csak annyit kérdezett, mi volt a gonosz gróf neve, mire anyja így felelt: Vlad Dracul, Havasalföld fejedelme.
Így hát Jade beletörődött sorsába, s szorgosan tanulta mindazt, amit a furcsa nők és férfiak oktattak neki. Végül elég felkészültnek nyilvánították, s nagyszabású ünnepélyt rendeztek számára, melynek végén rituálisan felavatták vámpírvadásszá. Jade azonban nem tudta, hogy a ceremónián egy régi ismerőse is jelen lesz. Amikor bevezették a terembe, Damon Salvatore kifeszített alakját pillantotta meg. Ám Damon más lett, arcán csúf erek húzódtak, fogai élesen villogtak, szemfogai pedig hosszabbra nyúltak a többinél. Jade semmit nem értett és félt. Kezét megvágták, vérét egy kehelybe töltötték, melybe szantál és a lila virág, verbéna olaját sajtolták. Aztán a leláncolt Damonhoz léptek, vérét vették, s végül mindezt a kehelyben összekeverték. Előbb Jade-nek nyújtották, aki engedelmesen ivott, majd az ellenkező Damon szájába öntötték a furcsa italt, ügyelve arra, hogy mindenképp lenyelje azt.
Ettől a perctől kezdve Jade vámpírvadász lett, Damon Salvatore pedig a vámpír párja. Az idő megnyúlt, az emberi élet hosszának többszöröse jutott nekik. Damon egyáltalán nem, Jade pedig nagyon lassan öregedett. 17 éves korára avatták fel, s az eltelt 145 év alatt alig tűnt idősebbnek egy húsz éves lánynál. Védelmet nyújtottak egymásnak és egymás ellen is, mert bármelyikük halála a másik halálához vezetett volna. Az összekötött sorsokat viszont csak egy módon lehet széttépni, s ezt Damon hiába igyekezett meglépni, Jade mindig kitartóan ellenállt minden kísértésnek. Hosszú életük leginkább egymástól függetlenül telt, találkozásaik rövidek, és viharosak voltak. Önmaguk és a másik védelmében elkerülték egymást.
Ám örökké nem lehet bujkálni, mert a világ kicsi, s a kötelességek nem múlnak. S vannak dolgok, amiket be kell fejezni. Ez is ilyen.
Szép mese volt. Hát így van vége, gondoltam. Frappáns lezárás? Legyen ez:
Szerelmük végül mindent legyőzött. Még őket is.
Miután bepúdereztem az orrom, elindultam vissza a nappaliban, és ahogy közelebb értem vita hangjait hallottam meg. Éljen, hát nekünk sosem lehet nyugtunk? Nem, nem lehet. Így hát lelkileg felkészülten léptem be a nappaliban, ahol is Alaric Saltzman állt egy elég hegyesnek tűnő karót szorongatva, szemben a nyugodt, bourbonnal teli üvegpoharat markolászó Damon Salvatore-val. Ezek aztán felkészültek fegyverrel, mit ne mondjak. Sóhajtottam, majd felemelt kezekkel beszambáztam a szobába.
- Nos, mi a vita tárgya uraim? – kérdeztem békítő hangnemben. Maga voltam a kecsesség és báj, a béke angyali nagykövete, de úgy tűnt ez senkinek nem tűnt fel. Damon horkantott, Alaric meg tajtékzani kezdett.
- Te meg mit keresel itt? – pillantott felém a történelem tanár. Vállat vontam.
- Én nyertem a randevút. És te?
- A feleségemet!
- Hát, azt itt meg nem találod – sóhajtottam, mire felém fordult.
- Te tudod, hol van? – kérdezte hitetlenkedve. – Azt mondtad, nem is ismered!
- Hazudtam, na bumm. És nem csak egy Isobel létezik a világon. Tedd már le azt a rohadt fogpiszkálót! – ripakodtam rá.
- Felejtsd el. Majd ha ez a rohadék megmondja, mi történt a feleségemmel!
- Mégis mit hittél, mi történt? Megvacsoráztam belőle. Finom volt – felelte önelégülten Damon. Alaric nem mozdult. – Jaj, mit gondoltál, mi lett vele? Ne mondd, hogy nem jutott eszedbe. Hát átváltoztattam! – ömlött szét a mosoly az arcán. Alaric felordított.
- Rohadék! – s ezzel a lendülettel nekilódult Damonnak. Persze egy baromi nagy gyomros lett a jussa. Köhögve tápászkodott fel a kandalló előtt, míg Damon komótosan eléje sétált, s felvette mellőle a karót.
- Hagyd már abba, ne bántsd. Minek kínzod? – kérdeztem Alarichoz sietve, de a férfi ellökte a kezemet. A vámpír pedig vállat vonva válaszolt.
- Ő jött ide azzal, hogy megöl. Ez csak önvédelem.
- Nem, Damon, ez szemétség – ripakodtam rá, mire ismét vállat vont. Hjaj, csak ne érdekelné ennyire ez az egész.
- Miért? – hallatszott mögülem két köhögés között egy újabb kérdés.
- Mit miért? – nézett le Damon a férfira, aki közben lassan feltápászkodott.
- Miért változtattad át?
- Mert ő akarta. Eljött, vámpírokat keresett. És volt benne valami. Valami izgalmas. Tetszett.
- Átváltoztattad, mert tetszett? – kérdezte hitetlenkedve Alaric. Én csak álltam és hallgattam. Mégis mit csináljak? Egyelőre még nem álltak neki öldökölni. Fizikailag.
- Megdugtam, mert tetszett! – forgatta a szemét a vámpír, én meg kikeltem magamból a megszólalása miatt.
- Damon! Hogy lehetsz ekkora szemét?! – de persze le sem szarta a véleményemet.
- Átváltoztattam, mert könyörgött érte. Ez volt minden vágya. Nem volt boldog ott, veled, az unalmas, hétköznapi, emberi életében. Így megkeresett engem… És hát, a lehető legjobb helyre jött – tárta szét a karjait önelégülten, mire Alaric felordítva megindult feléje. Damon már emelte a karót, mire elkaptam Alaric karját, és eléje ugrottam.
- Ne! – de ezt a lendületet már nem lehetett megállítani, így a férfi gyakorlatilag belelökött a kihegyezett fadarabba. Damon kezében már benne volt a mozdulat, így éreztem, ahogy mélyen a jobb oldalamba fúródik és még fordul is egyet. Egy pillanatig csönd lett, aztán felfogtam mi történik. Azt hiszem, a többieknek is kellett még pár másodperc, mire ráébredtek, nem éppen az kapta a karót, akinek szánták. A térdeim elengedtek és a két férfi között kis híján a padlóra zuhantam, de mindketten elkaptak. Alaric hátulról támogatott, míg Damon hihetetlenkedve bámulta a testemből kifelé meredő botot, rajta pedig saját kezét. Kihúzta a testemből, és egyszerre nyögtünk fel.
- Mi a francot műveltél?! – dübörögte Saltzman, mire az idősebb Salvatore köhögve válaszolt.
- Ha nem lettél volna olyan ostoba, hogy megtámadsz, nem ugrott volna eléd! – hörögte a mellkasát tapogatva, én meg közben némi levegő után kapkodtam. Azt hiszem, az egyik tüdőm meghalt.
- Hagy…. hagyjátok…már…abba… - hörögtem, mire Alaric rögtön csitítani kezdett.
- Ne beszélj, csak lélegezz! – na kösz, könnyű azt mondani.
- De… - nyögtem, aztán azt éreztem, hogy nem megy, nem bírom tovább. A fájdalom nőtt, a légzésem nehézkessé és akadozóvá vált. Küzdöttem, a világ lassan elfolyt körülöttem. Valahol már a távolban tompán puffant valami. Erőnek erejével fókuszáltam, s ahogy tisztult a látásom, Damon hitetlenkedő arcát pillantottam meg.
- Nem hittem… Nem… - nyögte, de válaszolni nem tudtam. Csak a könnyeket éreztem meg a szemem sarkán. Hallottam, ahogy csapódik az ajtó, Alaric pedig segítségért kiált. Valaki bejött, biztos Stefan az. Egy nagy folt jelenik meg a szemem előtt, de már nem tudom kiélesíteni. Az oldalam mocskosul fáj, alig kapok levegőt. Lassan eltűnnek a színek, fények játékát érzem csupán, hallani szinte semmit, bár mintha a nevemet és Damon nevét mondogatnák valamerre. Egy nagy fájdalom vagyok. Hát itt a vége. 162 év. Szép kor. Tartalmas évek. Végül is, romantikus a halálom. Viszem magammal Damont. A fények eltűnnek. A hangok távolodnak. És a fájdalom is megszűnik. Én magam pedig könnyed, légies semmivé változom.
Sokszor elképzeltem már, hogyan is halok meg. És hogyan jön velem Damon is. Mert még nem kapott meg, így nincs meg a kiváltsága, hogy függetlenítse a halálát az én halálomtól. Morbid humora a sorsnak ez a furcsa kapocs. Most végre vége. Vége az egész hercehurcának a szerelemmel, a fájdalommal, az értelmetlen önmegtartóztatással. Talán jobb is így. Éreztem, ahogy elmerülök valami mélységben, ami sokkal kellemesebb, mint mikor az ember alszik. Ha belegondolok az életembe, nos, romantikus love story, hollywoodi befejezéssel. Nagyszerű kis mese ez. S mivel az életem nem pörgött a szemeim előtt a halálomkor, magamnak meséltem az éterben lebegve. Meséltem? Lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak azért gondolom ezt, hogy kerek legyen minden, érthető és világos. Így hát belekezdtem.
Damon és Jade szerelmesek voltak. Jade szülei Magyarországról vándoroltak az Ígéret Földjére az 1848-as szabadságharc idején, Jade születésének évében. Úgy hitték, ezzel elég távol kerülnek majd a családjukon ülő átoktól. Ám Amerika nem csupán a halandók számára nyitott új kapukat.
Jade apja kereskedő volt, így sokat utaztak, de kedveltebb városaikban tovább időztek a családdal. Ilyen város volt Mystic Falls is, amit az évek során Jade jól kiismert. A város alapító családjaival, köztük az olasz Salvatore-okkal szoros barátságot ápoltak. Az európai származás összekötötte a két famíliát, így a gyermekek sok időt töltöttek együtt. Jade kapott két fivért, Stefant és Damont.
Ám az idők során Jade finom, de szenvedélyes, csapongóan vad hölggyé változott, a fiúk pedig ifjakká cseperedtek. Damon lassan ráébredt, hogy a lány féktelensége megbabonázza és rabul ejti a lelkét, s mikor ezt bevallotta neki, Jade válaszul megcsókolta őt. Attól a perctől kezdve elválaszthatatlannak hitték magukat. Jade viszont egyetlen gyermek volt, ezért szülei óvták a széltől is, így a nem megfelelő udvarlóktól s a szerelemtől is. Miután édesanyja rájött, hogy az illedelmes, tisztességes Stefan Salvatore helyett lánya az udvariatlan, öntörvényű Damont szereti, hajóra ültette, s egy évre Európába küldte. A lány hiába kérte, a szülők hajthatatlanok voltak. 12 hónapig távol volt mindentől, amit szeretett, de szíve remélt, s bár semmi hírt nem hallott Mystic Fallsból, rendszeresen írt, és vágyódott szerelme, Damon után.
Végül letelt az egy év, s Jade örömkönnyek közt szállt ki a Salvatore-házhoz érkező hintajából. Ám senki nem fogadta, s a házba bekopogva egy furcsa, színes bőrű lány köszöntötte. Jade semmit nem értett, érkezésének időpontját előre megírta a Salvatore fivéreknek. Aztán kitisztult a kép. Katherine Pierce elfoglalta a helyét a városban, a Salvatore-házban, és a fivérek szívében. Nem volt mit tenni, mint megbarátkozni a helyzettel. Hónapokat töltött a házban, tűrte, ahogy Katherine és Damon rendszeresen megalázza őt, hogy Stefan vigasztalgatja, mikor csak arra vár, mikor futhat már Katherine-hez. Egyetlen mentsvára Anna volt, a régi barátnő, aki szintén ki nem állhatta Pierce kisasszonyt. Elvágyott onnan, mert érezte, hogy nem gyógyulnak, sőt, inkább mélyülnek a sebek, de félt is elindulni, mert tudta, hogy akkor már nincs visszatérés. Így maradt, de végül az élet döntött helyette. Egy napon szülei megérkeztek, magyarázat nélkül összepakolták minden holmiját, s búcsúzásra is alig hagyva időt másik városba költöztették. Messze került Mystic Fallstól, a kérlelés nem hatott, úgy érezte mindent elveszített.
Aztán egy napon furcsa emberek érkeztek. Ijesztő emberek voltak, nők és férfiak, a nők is nadrágban érkeztek, s a férfiakhoz hasonlóan nagy, ormótlan kabátokat viseltek. Jade apja komoly hangnemben tárgyalt a csoport vezetőjével, megmutatta az embereknek a ládákat, majd kikísérték Jade-et a kocsihoz, mely már várt rá. Jade semmit nem értett, meglepetten, sírva fogadta apja búcsúját, aki ígérte, mihamarabb meglátogatja lányát. Anyja kocsira szállt vele együtt, s ahogy a kocsi elindult, mesélni kezdett:
Hajdanán, mikor még szülőföldünk erdeiben éltünk, s még nagyapád, sem apád, sem én magam sem éltem még, a hegyekben lakozott egy gonosz gróf. Fiatal lányok vérét vette, s életüket kioltotta. De amikor a te dédanyádat is elrabolta, dédapád felesküdött a minket óvó Szentanyára, hogy épségben visszahozza őt. Elindult a várba kemény, tölgyből faragott botjával. Útközben virágos rétre tévedt, ahol egy öregasszonnyal találkozott. Az öregasszony egy nagy csokor lila virágot nyomott dédapád kezébe, melynek illata erősen bódító volt. Az öregasszony dédapád lelkére kötötte, hogy bármi történjék is, a csokrot el nem veszejti, el nem hajítja, míg a dolgát véglegesen el nem végzi. Dédapád már fiatalon is bölcs ember volt, így megfogadta az öregasszony tanácsát és tovább indult a várba.
A várban meg is lelte a feleségét, a te dédanyádat, ám ő könyörgött, hogy fusson, mielőtt a gróf visszatér. Dédapád azonban nem torpant meg, és bátran kivárta, míg a gróf hazaér. A csokor, mely dédapádnál volt, elrejtette a gróf elől őt, így a hazatérő gróf nem érezte meg az idegen illatot. Amikor a gróf belépett dédanyád szobájába, dédapád a hosszú útban hegyesre kopott tölgyfabotját átszúrta a gonosz gróf szívén, aki szörnyű halált halt. Dédapád a várból kilépve felgyújtotta azt, hogy a gróf többé ki ne szabadulhasson. A dédszüleid az újralátás örömében egymáséi lettek a virágos mezőn, melynek virágai megóvták dédapádat a gróftól. Ám dédanyád szörnyű titkot vallott be: a gróf vért vett tőle, majd saját kezét is felvágta, majd rákényszerítette dédanyádat, hogy igyon a sebből. Dédapád megbocsátott neki, mert szerette, ám ettől kezdve családunk sorsa megpecsételődött. Famíliánk tagjai közül minden generációban születik egy kiválasztott, aki a gróf leszármazottaival küzd és ártatlanokat ment. Amíg a gróf leszármazottai nem jelennek meg, addig ránk sincs semmi szükség, ám most megjelentek, így hív a kötelesség. Családunk legifjabb kiválasztottja pedig te lettél.
Jade vonakodva bár, de elfogadta a történteket, s csak annyit kérdezett, mi volt a gonosz gróf neve, mire anyja így felelt: Vlad Dracul, Havasalföld fejedelme.
Így hát Jade beletörődött sorsába, s szorgosan tanulta mindazt, amit a furcsa nők és férfiak oktattak neki. Végül elég felkészültnek nyilvánították, s nagyszabású ünnepélyt rendeztek számára, melynek végén rituálisan felavatták vámpírvadásszá. Jade azonban nem tudta, hogy a ceremónián egy régi ismerőse is jelen lesz. Amikor bevezették a terembe, Damon Salvatore kifeszített alakját pillantotta meg. Ám Damon más lett, arcán csúf erek húzódtak, fogai élesen villogtak, szemfogai pedig hosszabbra nyúltak a többinél. Jade semmit nem értett és félt. Kezét megvágták, vérét egy kehelybe töltötték, melybe szantál és a lila virág, verbéna olaját sajtolták. Aztán a leláncolt Damonhoz léptek, vérét vették, s végül mindezt a kehelyben összekeverték. Előbb Jade-nek nyújtották, aki engedelmesen ivott, majd az ellenkező Damon szájába öntötték a furcsa italt, ügyelve arra, hogy mindenképp lenyelje azt.
Ettől a perctől kezdve Jade vámpírvadász lett, Damon Salvatore pedig a vámpír párja. Az idő megnyúlt, az emberi élet hosszának többszöröse jutott nekik. Damon egyáltalán nem, Jade pedig nagyon lassan öregedett. 17 éves korára avatták fel, s az eltelt 145 év alatt alig tűnt idősebbnek egy húsz éves lánynál. Védelmet nyújtottak egymásnak és egymás ellen is, mert bármelyikük halála a másik halálához vezetett volna. Az összekötött sorsokat viszont csak egy módon lehet széttépni, s ezt Damon hiába igyekezett meglépni, Jade mindig kitartóan ellenállt minden kísértésnek. Hosszú életük leginkább egymástól függetlenül telt, találkozásaik rövidek, és viharosak voltak. Önmaguk és a másik védelmében elkerülték egymást.
Ám örökké nem lehet bujkálni, mert a világ kicsi, s a kötelességek nem múlnak. S vannak dolgok, amiket be kell fejezni. Ez is ilyen.
Szép mese volt. Hát így van vége, gondoltam. Frappáns lezárás? Legyen ez:
Szerelmük végül mindent legyőzött. Még őket is.
Nagyon jó lett! Hamar folytasd!
VálaszTörlésSziaaa! Totálisan fenomenális lett! Annyira szeretem ahogy írsz :) Remélem itt nincs vége és nem haltak meg :S Ugye?!
VálaszTörlésSiess légyszi a kövivel:D
Pussz
Úúú de jó volt,mikor lesz a következő? =DD
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMost olvastam el az egészet:) IMÁDOM:) 9-10. 14-15- eddig a kedvenc:) Nem bírtam abba hagyni. Pedig már szólít a természet, de nem hagyhattam abba:) Ideragadtam:) Fejet hajtok előtted:) Fantasztikusan írsz. Spirit volt az eddigi kedvencem, de te most mellé áltál :) Woow nagyon jó volt. Csatlakozom az állandó olvasóid táborához. És várom a folytatást :)Zsani
Annyira jó olvasni ahogy írsz,sehol sincs stílus törés,nagyon is jól áttekinthető az egész,nem gabalyodsz bele a mondandódba.Komolyan felüdülés ilyen jól megírt történetet olvasni,ennyire eredeti és jól felépített főszereplővel.
VálaszTörlésEz a rész is valami fantasztikus lett! Csak annyit mondhatok,hogy remélem hamarosan jön az újabb rész,mert ezek után a várakozás nagyon hosszúnak fog tűnni.....
Köszönöm szépen, igyekszem a folytatással, hétvégén tuti felrakom majd! :)
VálaszTörlésLexi: De bizony, meghaltak. :) Damon ennél halottabb már nem lehet, Jade, nos, ő is totálisan kipurcant. Purc.
Drazse2: Köszönöm szépen, ez igazán jól esik! :')) Remélem tudom továbbra is ezt a színvonalat hozni. :)
Zsófi: Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled! Igyekszem, a hétvége elég korai? :) Remélem! :) És akkor is várom a kommenteket!
Köszönöm a hozzászólásokat, további jó olvasást és kommentelést! :)
Xoxo,
Fox
Szia!
VálaszTörlésNos, mi újat is mondhatnék? Szerintem semmit, tetszett a háttértörténet :) Jó volt mindent megtudni a régről (jobban mondva többet). Izgalmas volt, hogy mennyi minden újdonságot hoztál a történetbe. Nagyon jó ez az összekötős valami, és kíváncsi leszek, hogy akkor hogyan tovább! Mert ugye nem fog Jade meghalni :) Ezt nagyon jól tudom, és Te is tudod, hogy tudom!
Úgyhogy nagyon nagyon tetszett! Minden elismerésem a Tiéd, és tényleg kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből!
xoxo, Nocy :)
Szia!
VálaszTörlésHát a végére sikerült elérzékenyülnöm. Ez annyira, de annyira...nincs rá szó. A történet, a vadászok eredetéről csodás volt, a rituális szertartás ötletes, sosem jutott volna ilyen eszembe.
Reménykedem benne, hogy ismét csak becsapsz, és Jade feléled. Ha nem, akkor számítanod kell arra, hogy az olvasóid vasvillákkal fognak álldogálni a kertedben. :)
Folytatás mikor lesz?